Bradlow és társai vizsgálatai

Az elsődleges tanulmány, amelyet Bradlow 1994-ben végzett az indol-3-karbinol 2α-hydroxyestron (2-OHE1) szintézis-stimuláló képességére irányult. A kísérleti tesztek a nők két csoportját célozták meg. Az egyik tesztelő a másik kontrollcsoport volt, egyenként 20 fős létszámmal. Az első csoportban lévő betegek minden nap 400 mg indol-3-karbinolt kaptak 3 hónapon keresztül, míg a kontrollcsoport placebót kapott. A standard biokémiai vérteszteket és a 2-OHE1/16a-OHE1 mutatók méréseit 30 naponként végezték el. Ezek a vizsgálatok azt mutatják, hogy a biokémiai paraméterek mindkét csoportban, a tesztelő és a kontrollcsoportban is, megegyezők voltak. A 20 betegből 17-nél láthatóan javultak a markerek a 2-OHE1 esztradiol metabolit koefficiensének javára, és ezen a szinten maradtak a következő 3 hónap folyamán is, az indol-3-karbinol szedésének befejezését követően is.

Egy másik, placebóval ellenőrzött klinikai vizsgálatnál Cin II és III méhnyak diszpláziás betegeknél a lelet statisztikailag megbízható regressziója bizonyosodott be a kontrollcsoporthoz képest. A betegek naponta 200-400 mg indol-3-karbinolt kaptak 12 héten keresztül. A tesztcsoportban a lelet teljes regressziója 48 %-ban volt megfigyelhető, míg a placebóval ellenőrzött csoportban a regresszió egyetlen esete sem fordult elő.

Ezekből a tényekből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy az indol-3-karbinol képes befolyásolni az ösztrogén metabolitját.